A következő címkéjű bejegyzések mutatása: malac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: malac. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 27., szerda

35. Farm

 Ez lett a kedvenc tortám.


A tavat úgy készítettem, hogy kivágtam egy kis darabot a tortát fedő zöld cukormázból, vékony rétegben kék fondant-t tettem a helyére. Csináltam egy kevés zselatint, amit kék ételfestékkel színeztem, megvártam, hogy megdermedjen, apró darabokra vágtam, majd ezt szórtam bele a kivágott mélyedésbe. 

A füvet úgy gyártottam, hogy tésztaszűrőn keresztül nyomkodtam egy kevés fondant-t, és a kis darabokat kés élével a tortára helyeztem.


Az alsó rész csokis kókuszos a felső pedig nutellás-banán pudingos. Fincsi. :)

2013. január 13., vasárnap

19. Új évi torta

 A kérés valamilyen új évi torta volt. Így lett rajta malac, patkó és lóhere. Belül csokis.



Most már talán nem tenném rá a sok konfettit és a színes golyókat körbe, és talán a felirat is csak egyszínű lenne, de a torta bevonása nem sikerült túl jóra, sok volt az apró hiba, vékony lett, ezért ki kellett találni valamit, amivel ezeket el lehet takarni.

Mostanában jobban sikerül a cukormáz, ha púpos evőkanál zselatint, 2 nagy kanál ikrás mézet és kevesebb mint egy kanál ramat teszek a 6 evőkanál vízhez, és az aromákat is hanyagolom. Ez a mennyiség kb 1 kg porcukorhoz elegendő, így lesz lágy, jól nyújtható a fondant.
Nyújtáskor rengeteg porcukrot teszek a gyúrótáblára, mivel elég puha a massza, könnyen leragad és az újragyúráskor már túlcukrozódhat, aminek eredménye a repedezés és a csúnya tortabeborítás. Szóval nehéz eltalálni a megfelelő állagot.

A kismalachoz kerestem képeket, hogy mégis milyen is legyen, végül emellett döntöttem, majdnem hasonlít is az eredetihez. ;) 
Így elsőre nem is lett olyan rossz, mint amennyire féltem tőle. :)